Hátra, hason- a híres grillcsirke-extenzió

fotó 1 (6)

Ez a gyakorlat olyan kellemesen kezdődik,hogy az első feladat – ahogy a fenti képen is látszik- az,hogy feküdj hasra és lazítsd el Magad. Maga a fekvés is jelentősen csökkenti a terhelést a gerincoszlopon, de sajnos egyedül a fekvés meg is szabja önnön határait: simán pihenésre jó. 🙂

Ha érzed,hogy elég jól lapulsz már, akkor képzeld el, hogy nagy,ismeretlen erő húzza az egyik lábadat és másik oldali kezedet elfelé a tested középpontjától. Nyúlj meg keresztben 4-5 másodpercig, majd kövesd el ezt a másik keresztbe-oldalon is, 1-2-3 alkalommal. A biztonság kedvéért Mártont, az egyetlen Mazsolánkat,akinek kutya baja sincs mozgásszervileg sőt,elég előrehaladott rangfokozatú shotokan karatélyos, mégis befogadtuk és megszerettük, Herczegh Sensei irányította hozzánk (képen jobb szél) meg is rajzoltam a vizuális tanulótípusok kedvéért.

martonkeresztben

Ha ez is rendben, és jól vagy, akkor most jön a java. Emeld a fejedet nyugodtam,és fogd meg Magad fölött a két bokádat. Ha ez padlón nyugvó fejjel is sikerül, ügyes vagy, ebből bajod nem lesz, a nyakaddal kapcsolatban arra figyelj, hogy ha “emelkedsz” már, akkor ne lógjon a fejed lefelé szomorúan- egyrészt hülyén néz ki, másrészt ebben a gyakorlatban fontos a gerincet ívben tartani, nem pedig azt megtörni.

fotó 3 (3)

Kicsit hasonlít a grillcsirkék testhelyzetére, amelyben ropogósra sülnek szép sorban a grillcsirkeárusoknál, erről azért nem teszek fel képet.

Ildikó -akinek voltak gerincproblémái – mutatja be,hogy egy nagyobb háti mobilitással rendelkező amazon milyen fokozatot tud elérni a gyakorlatban. 4-5 légzésig tartsd ki a pózt, figyeld meg,milyen izmaid dolgoznak, aztán engedd le. Maradj kicsit nyugton, nehogy hídban indulj el, ha felálltál, hidd el, nem éri meg, vegyél pár levegőt a hasadba célozva, majd kelj fel és járj 🙂

ildikogrillcsirke

WARNING, vagyis mire figyelj:

  • ne erőlködj.
  • ha nem tudod megfogni a bokádat,akkor az akadályozó mobilitásproblémákat előbb rendezni kell, ez a gyakorlat azokat nem fogja helyrehozni.
  • végig figyelj oda, hogy ne lógjon a fejed
  • rendszeresen, keveset- állandó alapelv.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s