Szeptemberi folytatás

adyligetEzentúl katonai telepeken edzünk, mint ahogy én vizsgáztam 2009ben ! csak vicceltem.Ezen a képen is csak vicceskedésből tettetem, hogy én vagyok az Adyligeti Jeti.

Az esőzés és következményei miatt a jövő heti hétfői edzés már a Dohány utcában lesz, vagyis aug. 31-től az új teremben folytatódnak az edzések. Értelemszerűen szerdán is.

A havidíjak tekintetében úgy korrekt, hogy aki folytatja az edzéseket, természetesen a hibámon kívül ugyan, de mégis elmaradt edzések levonásra kerülnek. Az a pár ember, akinek a helyszín nem volt megfelelő, és a továbbiakban szeretettel gondolunk Rá, természetesen visszakapja a befizetett pénzét. Kérem egy rövid emailben jelezzétek,hogy utaljam vagy leadom valahol vagy gondolatátvitel.

Jövő kedd már szeptember,  a nyugis kis jógateremben este 19 órakor pedig a 8 hetes jógakurzus indul.

Addig jók legyetek, és a gyakorlás ne maradjon el.

Műtét előtt

ginkgo2

A késő tavaszi kötelező szakmacsoportos továbbképzés egyik igazi gyöngyszeme Dr. Péntek Irén, a Szent Gellért gyógyfürdő vezető főorvosa volt. Röviden ismertette dr. Csókáné Török Orsolya néhány diáját, amely valóban hasznos műtét előtti-utáni információkat tartalmaz, tekintve,hogy a táplálékkiegészítőknek igen nagy a divatja, de különböző helyzetekben nem feltétlenül szolgálják épülésünket. Nézzük a fontosabbakat:

GINSENG:

” A mentális és fizikai erőnlét híres gyógynövénye, így sokan alkalmazzák kúraszerűen, akár általános közérzetjavítóként. Sokan úgy gondolják, hatására a műtétet is jobban viselnék, ám az az igazság, hogy erősen növeli a vérzéses panaszokat, mert vérnyomásemelkedést okoz. Szedését egy héttel a műtét előtt ajánlott felfüggeszteni, ám a beavatkozás után, a lábadozási időszakban sokat segíthet, gyorsítja a felépülést.”

Nem az előadáson hangzott el, de a rendszeres hársfavirágtea-fogyasztás szintén elég jól emelgeti a vérnyomást.

FOKHAGYMA:

” A fokhagyma kiváló immunerősítő, csökkenti a vérnyomást és szabályozza a koleszterinszintet, véd különböző szívpanaszok ellen. Megannyi pozitívum ellenére a beavatkozás előtt kb. egy héttel fel kell függeszteni az alkalmazását, hiszen erős vérhigító hatású,Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy fokozza a véralvadásgátlók hatását, így huzamosabb ideig lehetőleg ne alkalmazzuk egyszerre a kettőt.”

GINKO BILOBA:

” A memóriajavítóként ismert gyógynövény fokozza a vérzékenységet (főleg az agyban). A fokhagymához hasonlóan ne alkalmazzuk véralvadásgátló kezelés alatt.”

GYÖMBÉR:

“kiváló gyomorerősítő is, vérhigító hatása miatt gátolja a véralvadást.”

HALOLAJAK:

“Szív-érrendszeri, koleszterinproblémákra kerültek az egészségipar tárházába, azonban annyira megnövelhetik a vérzékenységet, hogy műtétek előtt célszerű legalább egy héttel felfüggeszteni szedésüket.”

MEDVEHAGYMA:

“Rendszeres fogyasztása csökkenti a vérnyomást, de a kúra időtartama alatt műtét esetén fokozza vérzés létrejöttének a kockázatát. “

ORBÁNCFŰ:

“Erős antidepresszáns, hangulatjavító és igen hatásos alvászavarok ellen, DE igen sok egyidőben szedett gyógyszerres képes nem kívánatos hatásokat kiváltó kölcsönhatásba lépni, akár vényköteles antidepresszáns (sok gerincbetegnek ismerős), alkohol, fogamzásgátlók, gyulladáscsökkentők.”

Újraélesztés

FONTOS BEJEGYZÉS, KÉRLEK, OSZD MEG.

Logo_resusc

Pár napja  Brett Jones kedves és vidám személyével gazdagítva egy “hivatalos” vacsorán vettem részt, mindenféléről beszélgettünk. Szóba került az újraélesztés is. Nekem az újraélesztés-vizsga rendszeres megújítása a kreditpontok megszerzésével együtt kötelező, de edzőknek olyannyira nem, hogy  információ sincs arról, hogyan-miként lehet ilyesmit tanulni. Szóba is hoztam,hogy sokszor eszembe jutott a NEADJISTEN- a mi edzéseink nem kicsi cardiovascularis terhelést rónak a résztvevőkre ( nem csak a Mazsolákra, hanem az általánosságban kettlebellezőkre gondolok). Az is sokszor eszembe jutott, hogy szervezni kellene egy ilyen közös tanfolyamot, fontos és hasznos, valamint a legutóbbi újravizsgázásomon Dr.Pápai Tiborban egy elképesztően top előadót ismerhettem meg, a profi team-ről nem is beszélve.

A szervezésre nincs időm, de egy bejegyzés sokat segíthet- ha valaki szervezésre adná a fejét, legyen útvonalterv. Soha nem gondoltam volna ,hogy ennyire ismeretlen a téma/terület némelyeknek, hogy még az is újdonságnak számít, hogy a külső automata defibrillátor használatán is van mit  tanulni, de aki sosem dolgozott az egészségügyben (nem csak mentősökre gondolok, ez rehabilitációval foglalkozó szakembereknek is ugyanolyan kötelezően előírt, rendszeresen megújítandó ismeretanyag! ) végülis honnan is tudhatná- nekem is lennének nehézségeim, ha kellene vennem egyszercsak egy jó hegedűt. 🙂

KÉREM MÉG EGYSZER, EZT A BEJEGYZÉST OSZD MEG, hogy ha a megszervezést tényleg nem tudom bevállalni, talán valaki, illetve, aki fontosnak tartja, tudjon egyénileg is jelentkezni képzésre- mert úgy is lehet!  Szívesen megadom Dr.Pápai elérhetőségét is emailben, amelyet a GYEMSZI oktatási osztályán kérdésemre odaadtak, de azt ide azért nem írom ki. 🙂

A képzés (vizsga) neve CPR-AED:

A CPR-AED-segélynyújtói tanfolyam célja, hogy a segélynyújtó elsajátítsa a felnőtt alapszintű újraélesztés (CPR) korszerű gyakorlati kivitelezését, ideértve a keringésmegállás felismerését, a segélyhívást, az eszköz nélküli újraélesztés gyakorlatát (mellkaskompresszió, légútbiztosítás, lélegeztetés) és a külső automata defibrillátor (AED) kezelését. A segélynyújtó ezen felül megtanulja az eszméletlen beteg stabil oldalfektetésének gyakorlatát is.

A tanfolyam 4 órás, ez nem olyan borzasztó sok idő ahhoz képest, ha belegondolsz, hogy pl. éppen mész edzésre vagy edzést tartani, és valaki a szemed előtt fordul le a futópadról például, Te meg TALÁN vagy annyira higgadt,hogy felhívd a mentőt és makogj valamit, de semmi egyéb. Elgondolkodásra késztet az itthon jellemző “ÉN NEM tehettem róla”- mentalitás, ha belegondolsz….

A tanfolyamra egészségügyi végzettség nélkül is jelentkezhet bárki, nem fognak utánanézni az ENKK központi nyilvántartásában, hiszen éppen ez a cél, az átlag állampolgár is megtanulja megmenteni a másik életét.

A Magyar Resuscitatios Társaság weboldala:

http://www.reanimatio.com/

Mindeközben… még mindig Vladimir Janda

praguestudiojís

Prágában jártunk a szünet alatt,ahol Pavel Macek, a cseh kettlebell-oktatói közösség vezetője, kedves kollégám, jóbarátom és felesége egy egész napot ránk áldozott, mászkáltunk, beszélgettünk, és persze megnéztük az edzőtermeiket. Justyna női edzőterme telitalálat, nagyon hangulatos hely. Sok a kedves apró részlet, mint például ez a fenti  is 🙂 Igen, a Károly-hídon is lehet egy kicsit szakmázni a török felállásról 🙂

A Nagy Találkozás egy nappal később történt. Ezen a blogon 2014 tavaszán megjelent egy rövid bejegyzés Craig Liebenson felesége és lánya itt jártak Európában, Budapesten, és eljöttek hozzám edzeni. Craig Liebenson írta az alap: Rehabilitation of the Spine című könyvet, Ő szervezett egy Stuart McGill- Gray Cook-vitát nem is olyan régen a Stanford Egyetemen, és volt olyan kedves engem kontaktba keríteni egy fantasztikus elsőgenerációs Janda-tanítvánnyal, Jiri Cumpelikkel. Róla itt lehet bővebben olvasni. Azért volt ez nekem fontos, mert Jandán alapul a szakmai gondolkodásom nagy része, de nekem nem elég, hogy elolvasok 300 cikket az alsó-felsőkereszt-szindrómáról, majd tartásjavítás-Mekk Elek mesterként ezt a lemezt játszom éveken át. Jandát sokat emlegetik, de keveseknek esik le az összefüggés, miért is olyan hosszú és haladóknál is menetrendszerű a Spine házatáján az izometrikus protokoll a legkülönfélébb lazítási technikákkal együtt? Ez is Janda, Assesment and Treatment of Muscle imbalance. A “muscle strength” résznél törekszünk arra, hogy egy resistance-el szemben is dolgozzunk, Resistence, mint Kettlebell értsd. A 4. pontból idáig eljutni külső szemlélőnek semmi különös, aki azonban a mozgásszervi rehabilitáció berkeiben jártas, tudja, hogy egy olyan folyamatról is szó van, amelynek során a fájdalom által enyhénszólva megdolgozott izmok egészen más reagálási készségét írja újra.

fotó(15)

Ha az SFG rendszerét és az FMS-t nem sportolóknak illetve erőfejlesztésre találták volna ki, akkor a Spine program nem is lenne. Nem célja például az SFGnek, mint szabadsúlyzós edzés-oktatásnak a gerinc mobilitásának iskolás helyreállítása, hiszen nem erről szól. Szintén Janda miatt van nálunk annyi oldalra és hátrahajlást célzó gyakorlat.

fotó(14)

Ami következni fog részemről, az a legszerencsésebb helyzet: kijárhatok Prágába a csoportos foglalkozásokra és a rendelésre is egy egyéni fejlődési ütemben Jiri Cumpelikhez. Sokat álmodoztam róla, mennyire hazaérnék, ha egyszer egy igazi Janda-tanítványtól tudnék tanulni. És íme, mindannyiunk épülésére, megadatott.

Harmadik jó hír, hogy idén ősszel “Meddig tart a gerinc-rehabilitáció?” című absztraktomat a Magyar Gyógytornász Szövetség jubileumi Kongresszusának tudományos bizottsága elbírálta és szóbeli előadásként besorolta. . Az abstract megtekinthető ITT.

Augusztus, szeptember

bellsutolso

Augusztusban a heti 3 edzésalkalom marad nálam 3 csoportnak, hétfőnként 18-19 és 19-20 óráig, valamint szerdánként 18-19 óráig.

Ha a nyaralást mindenki sikerrel befejezte, szeptembertől a rend:

  1. Új termünk lesz a Dohány utca 5. szám alatt a 7. kerületben. ELÉRHETŐSÉG ITT.  Miért? A változásnak semmiféle itthon szokásos oka nincsen, vagyis tiszteletem és szeretetem töretlen Kosztán Adrienn és Sallai Richárd kollégáim felé- ugyanis az Oktogonnál az edzőtermet az Ő Gym-jükben béreltem,és  a program kezdete előtt is Ők segítettek nekem termet találni. A Spine program definiálódott jócskán, és ennek a helyigénye más,mint a jó kis piros terem.
  2. Edzésidőpontok HÉTFŐ, 17-18, 18-19 óra, szerda 17-18, 18-19 óra. Jógaóra szeptember-októberben keddenként 19 órakor a Harmóniában. Nagyon sokan küldtek jelentkező emailt, köszönöm szépen az egyre javuló pontosságot. A kezdő csoport szerda 17-18 óráig zajlik majd, kérem ezt az időpontot a haladók ne méricskéljék 🙂
  3. Kérem az edzéseken elsajátított koncentrációs gyakorlatok alkalmazását abban a tekintetben, hogy szeptembertől minden edzésen házifeladatos edzésnaplót fogunk írni. Ez azt jelenti,hogy Magaddal kell hoznod az edzésfüzetet MINDEN edzésre, és hagyunk időt belejegyzetelni, illetve nyomtatott höfö is lesz.
  4. MIÉRT? Ha tőlem edzőhöz mész tovább- vagy vissza ahhoz a kollégámhoz, aki “megszerelésre” küldött, fontos, hogy tudja, egészen pontosan mit is csináltál, hogyan programozzon Neked,illesszen be a csoportba. SFG kollégáim közül Budapesten három edzőhöz küldöm nyugodt lelkiismerettel a Mazsolákat- mindhármukat jól ismerem évek óta szakmailag, és meglehetős számú közös eset van mögöttünk. Kosztán Adrienn SFG II. az egyik, aki jelenleg jógamesteri képzést is végez, Ács Ferenc SFG (szintén) Team Leader a másik, Darvas Rachel (szintén) Team Leader a harmadik. Rachel a Hardside Kettlebell Gymben Gutper Lászlóval viszi a csapatot.
  5. További kivezető “szál” lesz az a csapat, aki a Gerincbarát Edző-képzést elvégzi a 4 hónap alatt, Őket a weblapon feltüntetem majd, ha decemberben tudásban-lélekben gazdagodva egy érdekes, alapos megismerési folyamat kezdetén lesznek túl.

a fotót köszönöm Balogh Szilárd jóbarátomnak: az óceán partján készült, Ausztráliában.