Tegnapi egyik haladós edzésünk fő eleme a kettlebell talppal felfelé típusú működtetése volt. ( a hárombetű-hívők kedvéért BUC, BUSq,BUP, a gyengébbek kedvéért: a kettlebell talpa volt felfelé, nem a Mazsoláké.)

Nagyon köszönöm Gautier Péternek a fotózást, remek komprommitáló fotók készültek- ezekből válogattam ide párat, és a nap Fő Eseményét: a Mi Zsuzsinknak közös szurkolás és segítség erejével bizony sikerült a gyakorlat- az ilyesmit mi nagyon meg szoktuk ünnepelni. Zsuzsit régen már Lantos Judit szívemcsücske küldte hozzám, egyáltalán nem edzeni, hanem,mert komoly alkarfájdalmai voltak- munka mellett festőművésznő ugyanis a Mi Zsuzsink,és nagyon-nagyon szép, egész különleges hangulatú képei vannak. ITT KLIKK

A KettlebellSpine egyébként hihetetlen színes egyéniségeket vonz be valamiért, szívsebésztől várkutatóig,programozótól vidám nagymamáig mindenféle egyének megjelennek köztünk és odaragadnak a társasághoz.

Az edzés elején jól megkaptam a magamét, hogy állandóan a Kicsiket dokumentáljuk, valóban itt az ideje írni azokról a Mazsolákról is,akik 2 éve rendíthetetlenül jönnek és edzenek és csinálják- időnként ismeretlenek,akik bekukkantanak az edzésre, megkérdezik, hogy a rehabos edzések mikor vannak? 🙂 Nem csak komoly súlyokkal dolgoznak már, hanem  mozgástanilag nehéz gyakorlatok kivitelezésére is nevetve képesek. De akkor is idiótáskodás megy,mikor már kocsányon lógnak az agysejtjeim……………..

Tegnap János Edzőbá’ kezdte a bemelegítést, a combcsontkalimpálás varázserejű mozdulatsorral.

Mintegy gombnyomásra,ilyenkor átalakulunk a 2. számú Terézvárosi Óvoda középső csoportos esti tornafoglalkozásává, és 1 percen belül mindenki nevetgél. Ennek a jókedvnek az is oka, hogy sokszor a legelején eltitkolom, mi lesz az aznapi mulatság.

Aztán hoztunk “kis súlyokat”, és Zsuzsi azt mondta, hogy “hát én ezt nem tudom”.

Az egyik képesség, amit nagyon fontosnak tartok, hogy fejlődjön csoportos edzésen, az a JÓZAN ÍTÉLŐKÉPESSÉG.

Ezt azt is jelenti, hogy meg kell tanulni egy bizonyos ponton visszavenni a terhelést, és ezt a bizonyos pontot meg kell tanulni egyénileg felismerni. Egyetlen tét van: a tartós erő, és ha a gyakorlás során ehhez nem fejlődik józan ész, a rehabilitáció hosszútávon nem lesz sikeres. Az életben szépen elképzelt lineáris fejlődésmenetek léteznek a fejekben, és szép hullámos útvonalak a valóságban 🙂 A völgyekből kirugdos a csoport (meg én), és továbblendülni is segíteni fog.

A Józan ítélőképesség bátorságot is jelent, hogy meg tudd különböztetni a bizonyítási kényszer-csírákat, az önáltatást vagy hazudozást a reális,létező jelenségektől, mint például az az egyszerű tény,hogy nem lehet mindig max fokozaton égni, fejlődés van és mindig,mindent meg lehet javítani, hogy úgy van értelme bármit csinálni, ha a lelkednek is tetszik, és teljesen normális olyan súlyokkal dolgozni, amelyekkel tudsz, nem pedig olyanokkal, amelyekkel csak szeretnél.  Egy rehabilitációs csoportban ez a típusú józan óvatosság az alap, ha ez nem világít, megmozdulni sem érdemes.  Nekünk rémesen egyszerűek a módszereink és az eszközeink, az égvilágon semmi különleges gyakorlat vagy hangzatos izé nincs. Állandóan alapozunk is, javítok, alapozunk, javítok…jó unalmasnak hangzik, de, ahogy példát szoktam hozni szent és mindenttudó gyakorlatokról: figyelj! a gyakorlat- mozdulatsor a forma, mint a zenében a kotta. A partitúra nem a hangzás, meg kell tölteni összpontosítással, mozgásívvel, légzéssel, erővel. Ha ezt megtanultad, jól alakul minden 🙂   Az eredményeink is ezt  a jól-alakulást mutatják- a haladók lassan artista-és erőművész-klubot nyithatnak, 2 éves történetünkben sérülés az edzéseken nem történt. (kivétel,mikor egyszer én magam véletlenül belerúgtam a szőnyeg gurigájába és sikeresen,önállóan, pillanat töredéke alatt elrepesztettem a negyedik lábujjam csontocskáját- úgy szép az élet, ha zajlik. 🙂 ) Ezzel a szemlélettel bizony sokszor kilépünk a komfortzónánkból, és erős a terhelés.

A szómenés után nézzük, mi is történt Zsuzsival:

Párban dolgoztunk, először odaállt és segített Csabi, a technikai próbálgatás ideje alatt.

Aztán jött Emese, aki kis segítség után el is engedte a támasztást. Szurkolásdömping volt, mindenki egyszercsak nagyon akarta, hogy sikerüljön már ez….

sikerült is.

Katonai nyomásnál fogást váltottunk, ez így épp elég volt és nagyon jó is volt 🙂

Jó mulatság volt, főleg,hogy a végén még egy kicsit lehet pletyózni hengerelni, regenerálódni 🙂

Így zajlanak a szürke hétköznapok Nálunk, a Futrinka utcában- AZ ERŐ VELÜNK VAN!