Mert megérdemlem

spineprogram

Kíváncsiságból feltett körkérdéseimre rengeteg levelet kaptam, nagyon szépen köszönöm. Egyedül nem tudom “megrajzolni”, mivé is lettünk majd’ 2 év alatt, időnként fontos megállni, körülnézni, mizujs.

Összefoglalva:

A KettlebellSpine nem pusztán edzésprogramféleség már, hanem közösség. Gyakorlatok sorozata nehezen növesztene összetartó csoportot, amely büszke a saját ÉS társai teljesítményére, szupportív és minden szinten asszertív magatartást tanúsít. A fejlődésmenet természetes ritmusú, az összetartó Erő retttttttttttttenthetetlen.:)

Ilyeneket írtatok a kérdésekre, milyen is a csoport kívülről-belülről,mi motivál a közénk tartozáshoz:

“Olyan csapat vagytok, akikhez szívesen fordul az ember segítségért, bátorításért.”

“bajtársias, összetartó, optimista, jókedvű”

“Irigylésre méltóak, főleg innen peremvidékről (Zalából). Klónoztatni kellene.”

” mert tanulni szeretnék”

“a posztokból is tudok kivenni magamnak olyan dolgokat, amik nekem hasznosak lehetnek…”

“Szeretet,vidámság,kitartás és egymás támogatása mind lelkileg mind fizikailag! ”

“jó csapat, precíz technika oktatás”

“sokkal nagyobb allokepesseg, megszűnt a fájdalmas piriformisom, feszesebb test, izmok ;)”

“jobban viselem a stresszt”

“Először az motivált, hogy mielőbb megerősödjön a hátam, ahol nem volt izomzat. Ezzel egyidőben elkezdem lelkileg is gyúrni a hátamra és csodák csodája haladó rehabos lett belőlem. Most meg Zsivány Terminátor vagyok, ez akkora fejlődés, hogy mindennél jobban motivál :)”

“Mert megérdemlem :)”

“baromi erős a hátam, ergo tudom, hogy létezik gerinc melletti hosszanti hátizmom. Miközben folyik a fejemről az izzadtság, lelazulok és baromi jókat mulatok az ugyancsak izzadó csapattársaim beszólásain 🙂 Jó tudni, hogy vannak hozzám hasonló kitartó Zsiványok, akik hétfő-szerda este együtt dobálják a vasgolyókat és miközben halálra vált arccal végzik a mutatványokat, jókat derülnek és erősítik a csoportkohéziót. ”

“Fajdalommentesen tudok mozogni. Engem nagyon jol kikapcsol, ha a nap vegen agyhalott vagyok mar es egy kis edzesben meghalok. Es eleg viccesek is szoktak lenni ezek a mulatsagok, szoval szeretek ide jarni, ez heti ket remek esti program. Ja es sokkal konnyebben tudok zoknit is huzni.. 😀 (de tenyleg…fel eve mar az sem volt annyira konnyu)”

” eros akarok lenni. Kepes lenni olyan sulyok megmozgatasara, amire az atlag ember nem, es az ehhez szukseges technikat szeretnem az idegrendszerembe beegetni. Igazabol semmi plusz celom nincs, nem uzok semmi kuzdosportot, amihez ez jol jonne, vagy munkahoz sem kell, programozo vagyok, csak egyszeruen akarok, mert jo. Ehhez pedig a gerincgyengesegemen jo lenne javitani, technikat tanulni, ezekhez pedig szerintem most idealis helyen vagyok.”

“nem bírom a passzív terápiát. Semmilyen bajságra. Tudnom, éreznem kell, hogy teszek azért, hogy jobban legyek. Nyilván veszek be 1-1 szem gyógyszert, ha muszáj, de sokkal többet használ a mozgás-diéta-kikapcsolódás kombináció.
Most keményen megfizetem a 20 évnyi kanapétunyaság árát, de talán példát is mutatok a lányaimnak, hogy ne pukkanjanak le ennyire (mert minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, ha kell, az ember talál a mozgásra időt, energiát, pénzt is), vagy ha mégis: van visszaút…
Kicsit gáz, hogy egy csomó mindent nem tudok megcsinálni. Még. De mostmár azért egyre több munkát igyekszem beletenni itthon is. Ahogyan mondani szoktad: Nem tudod? Nem baj, ez egy szép életcél lehet :-)”

“Energikusabb lettem,terhelhető fizikailag és szellemileg is. Nem blokkolok le könnyen.
A kollégáim szerint megszállottan, a családom szerint még tűrhetően (ön)fegyelemre törekszem magam körül.
Kicsit megnőtt az alvásigényem.. Ezt még nem tudom hova tenni, de nem állok ellent 🙂
Egyelőre nem pánikolok minden leadott 20 dekától.
(Arra gondolok, hogy ha netalán fenyegetve érezném magam valamitől, és nem tudok kitérni, van már vasgolyóm, legfeljebb agyonverem, bármi legyen is az :-D”

“Egyenesen ülök.Erősebb vagyok.ELMÚLT A NYAKFÁJÁSOM.”

“És bírom a búrátokat! :D”

“A véletlen 😀 A valahová tartozás öröme.A közösség szelleme:)”

“Néhány lelkes felnőtt ember véletlenszerűen egybegyűlt és nem véletlenül marad. Mert mindenki szereti a mozgást és kitartó.Ha nem is mindenkinek a teljesítmény és az erő fitogtatás a fontos ,de valami titkos okból a tanárunknak megfelelni akarás mindenkiben van. Nem utolsó sorban kicsit mindenki kripli és gyógyulni vágyik, és amit csinálunk hasznos.
Valahogy egyformák leszünk büdösen és izzadtan kínlódva. Egy szinten lenni többekkel megadja a valahová tartozás érzését.”

“Egy nagyon jó hangulatú és főleg eredményesen dolgozó közösséget látok a csoport “mögött”.”

“KÉNE KEDDRE ÉS CSÜTÖRTÖKRE IS CSOPORT Kiskezitsókolom! :-D”

“Ma már az életem részévé vált, egy program, amely az edzésen túl, egy nagyon jó hangulatú, poénokkal, humoros jelenetekkel átszőtt egy óra, ami alatt nagyon sokat tanulhatok és rengeteg dolgot sajátíthatok el az oktatás fortélyaiból…”

Úgy tisztességes,hogy válaszolok én is-hiszen én is Spine csoportba járok… 🙂

1. Mi motivál Téged,hogy Spine csoportba jársz? (jelen esetben viszek egy mozgásprogramot gerincbetegek részére)

Olyan személyiségtípus vagyok,aki akkor érzi jól magát, ha mások jól,és jobban érzik magukat a világban,és ezért reménytelen határokat is képes úthengerként átlépni. Ez a közeg (Ti) olyannyira különleges és lehetetlen,hogy éppen ettől lehetséges. Azt végigasszisztálni,mikor valaki a mínuszból nullára jut,és onnan megtanul építkezni,semmihez nem hasonlítható folyamat. Nekem azzal,hogy az edzéseket vezetem, ezt hetente alkalmam van végignézni, luxus a szó szoros értelmében.Ilyesmit sem megvenni, sem megtanulni, sem elolvasni nem tud emberfia, mert csak közösen életben tartható érték, win-win helyzet,hiszen mindenki több lesz egy kicsit az edzéseink által,mint nélküle.

2. Mit jelent számodra ez a heti elfoglaltság?

Végtelen örömöt. Azt a tudatot, hogy szeretem,amit csinálok, azt a biztonságérzetet,hogy az a munkám,amire teremtett az Örökkévaló- biztos kézzel és aggyal 🙂 nyúlok a problémákhoz,és fantasztikus fejlődési irányok körvonalazódnak. Teljesen egybenőtt a bioritmusom a Mazsolákkal, nagyon hiányzik, ha valaki véletlenül nem jön,mert dolga van, vagy épp a dobhártyáját plasztikázzák, de ez úgy látom, kölcsönös, mert ha nem is tud valamiért edzeni egyikünk, azért “benéz a terembe”, és “siet vissza”.

3. Ha az életed egészét tekinted, tudsz-e olyan változász mondani, melyért heti mulatságaink felelősek?

Igen, tudok. Engem már nem lehet meggyőzni arról, hogy van lehetetlen. Ahogy Dr. Judd Biasiotto mondaná, lehetetlen, de nem az én fogalmaim szerint 🙂 A túl nagy szavakat meg a felhajtást nemigen szeretem, mert csak a macerás rész nő vele, de tény, hogy a heti edzésektől én is minden szempontból erősebb leszek. Az emberi szeretet, a mentális-érzelmi háttér egy fizikai síkon folytatott erőedzéshez egy ilyen közösségben MINDENEN átvisz.

Köszönöm.
Balázsik Anikó

illusztráció: http://www.unicafé.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s