Március elején hétfőnként és szerdánként indul kettő új csoportunk. ( hamarosan közzéteszem az alkalomhoz illő új falvédőt 🙂 ) Körülbelül az új Mazsolák első száz swingje körül,április elején lesz a Spine program egy éves.
A csoport, akikkel kezdtünk, elképesztő,kitartó masszív egység.:meglehetősen nehéz már Pilot Edzésalanyainkra ráhúzni a “rehabos” jelzőt. Az első három hónapos alapozás végén- 11 hét után mindannyian tökéletes technikával végrehajtottak egy deadliftet egy 40 kilogrammos kettlebellel. Ez a fotó volt talán az első, amelyet török felállás tanulásakor készítettem Róluk,korán reggel jártunk még, 6.30kor kezdtünk keddenként.
Ahogy a filmekben ki szokták írni: “néhány hónap múlva” 🙂 pedig- játszásiból megpróbáltuk a páros egylábas guggolást,pihenten, a swing és snatch kavalkád előtt. Állóképességre, teherbírásra nem lehet panasz: 300 swing után 7.5 perc alatt 100 snatchet szinte egyként letekert a csoport. Kicsit mint egy nevetős katonai kommandó 🙂 megszokták egymás ritmusát,összehangolódtak, együtt sziszegnek 🙂 Ők már edzeni járnak. Felnőttek a Csibéim,akiknek minden sóhajtására úgy vigyáztam, lazán lófrálnak a legvadabb súlyokkal a teremben...és komolyan gondolkoznom kell,ha el szeretném fárasztani Őket.
Szülinapunk alkalmából kitaláltam egy cuki meglepetést, el lehet kezdeni izgulni,mi is lesz 🙂 Egyet elárulok, swing nem lesz benne, de kettlebell igen! 🙂