Összefoglaló, de röviden,mert év végén mindenki mindent összefoglal, és a monotóniatűrés fejlesztése ezen az oldalon nem kifejezett célom 🙂
2013. áprilisában indult az első csoportunk, kifejezetten gerincproblémások számára. Nagy kaland volt nekem is, de a Mazsolákat nem múlom felül: mivel a Budapesten töltött időm akkor még milliméterekre volt vágva, jobb híján keddenként fél héttől fél nyolcig jártak edzeni reggel. Minden panasz nélkül,lelkesen…
Ők voltak a Pilot csoportunk, hogy meglássuk, mivé is alakulhat ez az egész. Az alapozást nagyon kreatívan kellett megoldanom,hiszen a mobilitás és erő,állóképesség fejlesztése a gerincrehabilitációban legszerencsésebb,ha szimultán folyik.Elkezdtük, dolgoztunk, és elindult Valami….
Így nőtte ki magát az a protokollrendszer,amely tematikusan és következetesen ad egy útvonalat egy, a tanítványok erejét tapasztalva, gyors, élvezetes és rendkívül hatékony csoportban elkövetett fejlődéshez.
Eddigi csoportjaink nemigen kopnak, kicsi a fluktuáció- így a haladók számára színesítettem a programon, és részt vehetnek heti két edzésen is. A kicsi fluktuáció folyományaként költözünk edzőtermileg, az 360 Gym Oktogon: Kosztán Adrienn és Sallai Richárd kollégáim gondoltak ránk,mint eddig is- nem lehet kifejezni,milyen jó érzés,hogy ilyen kollégák edzőtermében dolgozhatunk.
Címünk : Izabella u. 61.
Edzésidőpontok 2014. január és februárjában a Kettlebellspine résztvevőinek:
HÉTFŐ, 18-19, 19-20 óráig
SZERDA, 18-19, 19-20 óráig
Az évet periodizáltam, ami 2014 első félévét illetően azt jelenti,hogy január-februárban 4 nyolchetes protokollt tervezek indítani. A csoportok alakulásához képest márciusban tematikusan 12 hetes programok következnek, júniusban 4 hetes, “erősebb” órák.Kezdő csoportot többször is meg fogok hirdetni, hiszen történik velünk olyasmi is,hogy egy-egy kolléga küld tanítványt, hogy “kettlebell- pozitív” állapotból “súlyzókésszé” varázsoljuk, hogy csatlakozni tudjon ahhoz a közösséghez, ahová történetesen a baráti köre jár. Ők 8-12 hét alatt általában befejezik a mi kis “átváltoztatjuk- programunkat”. Akik eddig visszacsatlakoztak polgári csoportokba,mindannyian színötösre vizsgáztak, nagyon büszke vagyok Rájuk.
Április óta kialakult egy megbízható kapcsolatrendszerünk nem csak az SFG oktatói gárdáján belül, elérkezett az ideje, hogy a itt, a Spine blogon és viszont év elején meg is jelenjenek a linkek,kivel is vállalunk szakmai közösséget. Nem sok lesz.
Miért?
Tekintve a mozgásszervi rehabilitáció, ezen belül főleg a gerincrehabilitáció helyzetét, ezt a programot nehezen “nyitom meg”, nagyon szigorú szelekciós elvek alapján vállalok szakmai közösséget bárkivel. Olyan szakmai teamben van szerencsém dolgozni,amely maximalista és vérprofi,ami a Doctorfit Gerincklinikát illeti. Egyébként sem, de az edzésalanyok problémájából adódóan sem kerülhet képbe bárminemű sérülés vagy pontatlanság. Igen, nagyon fárasztó, mégsem állok soha aerobic-órát imitálva a csoport elé, hogy utánozzanak, és várjuk a csodát,mert a rendszer alapjai jók, remélhetőleg hat. Rendszeresen visszatérünk az alapokhoz, igaz,mindig kicsit rafináltabban, nehezítve. A Spine program résztvevőinek vissza KELL térniük a mindennapi életebe, méghozzá erősen.
Szakmailag ez óriási kihívás, fantasztikus ösvény, amelyre tudomásom szerint kevesen merészkedtek,annyira nincs hibalehetőség. Ezért nem osztódunk gyorsan-bár manapság a rehabilitáció az új divat,mindenki mindent rehabilitál- csak a határokat nem húzza meg, meddig vezethet a jogosítványával,és mindennemű orvosi háttérháló nélkül folytat marketing-ámokfutást. Akkor is,ha nem trendy, ez a program komolyan veszi a Nil Nocere alapelvet, és olyan szakmaibeliekkel működik együtt,akik ugyanígy gondolkoznak. Az értékes energiákra köztudottan vigyázni kell,akár határok meghúzásával is. Ez az Élet könyvében ebből a szempontból nem a viccelődős fejezet. (De csak ebből a szempontból! Szeretünk mókázni ! 🙂 )
Újdonságok, amelyek már többé-kevésbé publikusak:
– Haladóink több sliding ( vagy, ahogyan edzésen nevezik néhányan: “Úristen, az a hülye csúszkamászka”) gyakorlatot fognak végezni, felkészülve a szuszpenziós edzésre.
– A szuszpenziós (felfüggesztéses) gyakorlatokat a Yogatrapeze nevű, TRXhez hasonló, lumbalis szakaszt kellően megtámasztó céleszközzel sajátítjuk el, mivel az inverz testhelyzeteket egyszerűen túl veszélyes a talajon gyakorolnunk egyenlőre. Ezt követi idővel a TRX használata.
– Szerencsés HÍD a Fegyencedzés nevű hatalmas “szubkulturával” való kapcsolatunk, éppen a “híd” nevű gyakorlat kapcsán. Voltaképpen hazai terep,hiszen a Fegyencedzés film egyik főszereplője maga Brett Jones, akitől 2008 óta van szerencsém folyamatos mentális támogatásban részesülni- Nála végeztem,mint FMS specialista ugyanis.
Mielőtt bárki elaludna a képernyő előtt, sok mosolyt kívánva elbúcsúzom ezzel az évzáró írocskával, és azt is megígérem,hogy gyakrabban jelennek meg postok itt, házunktáján, sokan jelezték, hogy szeretnek olvasni minket- köszönöm szépen.
–
Én csak hálás lehetek, hogy határaimat feszengetni engedted, és közben elmúlt a nyakfájásom 🙂 Szép lassan függővé váltam!!!! Jövök a Bellába hétfőn 7re!!!! ❤