Kezdők és csellengők

Lassan vége a nyárnak, bár az uborkaszezont nem vettem észre valahogy :)
macika

In medias res nézzük, mi új:

Kezdő csoport indul 2014.szeptember 10-én, szerdán, 18 órakor.
Továbbiak: kettlebellspine@gmail.com

Vannak Mazsoláink,akik a Himalayaban és egyéb szomszédos helyeken töltötték a nyár nagyobbik részét, Nekik indul egy csoport, melynek neve

Csellengők
Az Ő csoportjuk 2014. szeptember 8-án indul, 8 hétig hétfőn 20 órakor kezdődik.

Kérdés esetén velős emaileket várok a szokásos címen.Kérem a Messenger nevű középkorból származó kommunikációs kínzóeszköz használatát mellőzni,egyszerűbbé teszi a dolgomat, ha egy csatornán kapom az információt a jelentkezőktől.

Kettlebell és Crossfit

Sári Attilát kora tavasszal ismertem meg. Mikor kiderült,hogy Győrben-Győr közelében megfelelőbb lenne Neki edzésre járni lakhelye miatt, Szabó Patríciát és Nyíri László Crossfit-edző (és SFG II.) kollégámat ajánlottam Neki százötven százalékos bizalommal. Nagyon megörültem levelének, melyben “nem piskóta” javulásról számol be.
Ezennel köszönöm a győri Watt Fitnessnek, hogy ilyen fantasztikus munkát végzett. Megtiszteltetés,hogy ilyen edzőkkel kapcsolatban lehetek. Attilának gratulálok, és a távolból szurkolok továbbra is, óriási és pozitív a változás. :)

pirosbell

                                                                                                                                                                 Az új irány

 

Attila vagyok, 30 éves, sportfüggő. 9 éves koromban kezdtem el a sportot, akkor a választás a focira esett, amit 18 éves koromig folyamatosan műveltem. Mellette karate, wing tsun, kick box, atlétika is kipróbálásra került 1-2 év erejéig mindegyik. Közben futottam is, de nem vettem túl komolyan, voltak évek, amikor körülbelül havi egy alkalommal futottam átlagosan, míg más évek teljesen kimaradtak.
Rettenetes önbizalomhiány és pesszimizmus jellemezte a gyerekkoromat, iskolás éveimet, továbbá meguntam, hogy mindig én maradok alul bátyámmal szemben a testvéri csete-patékban. :-) Ezen okokból kifolyólag kézenfekvőnek tűnt akkor, hogy testépítésbe kezdjek 16 évesen, ami egészen 29 éves koromig kísért kisebb-nagyobb megszakításokkal.
A testépítéssel a céljaim egy részét sikerült elérni, kellő erőre tettünk szert mindketten bátyámmal ahhoz, hogy a testvéri ártatlan csetepaték megszűnjenek, onnantól valószínűleg már nem lett volna annyira ártalmatlan egy-egy összetűzés, így egyik napról a másikra vége lett a civakodásnak.
Valamiért az önbizalom mégse jött helyre, folyamatosan ingadozott. Egyik nap még viszonylag elégedett voltam, másik nap meg bele se tudtam nézni a tükörbe. Elégedetlen voltam, mindig többet és többet akartam, bár mások szerint elfogadhatóan néztem ki, én mégis mindig azt láttam, hogy vannak olyan emberek is, akik jóval többet ki tudnak hozni ebből a sportból (és most szigorúan a natural testépítőkre gondolok).
Sok év kihagyás után ~ 2009-ben ismét elkezdtem focizni, de pár meccs után éreztem, hogy a jobb talpam elkezd zsibbadni a játék vége felé. Nem tulajdonítottam neki túl sok jelentőséget, abbahagytam a focit a biztonság kedvéért, és átpártoltam inkább a futásra, de ott is 2013-ban már jelentkeztek zsibbadásos panaszok, és már nem csak a talpammal volt gond, hanem komplett izomcsoportokkal, főleg a sípcsont melletti külső izommal. Szóval eljött a sorsfordító 2013, amikor a feltörekvőben lévő crossfit az én fülembe is eljutott. Utána néztem, nagyon megtetszett a sport nekem is, bele is vágtam. Imádtam a változatos programjait, de majdnem minden edzésen meghaltam, állóképességem sehol nem volt, alig bírtam cipelni a saját súlyomat, ekkor 93-94 kiló voltam. Borzasztó volt a testépítésben felszedett izmokat és a rajtam lévő zsírréteget hurcolni, mintha páncél mellényben kellett volna edzenem.
Nem is volt ezzel gond egészen 2013 decemberéig, amikor bátorkodtam nagyobb súlyt felrakni deadlifthez. Nem számoltam viszont azzal a ténnyel, hogy az alsó hát izmaim meg az egész törzsem izmai erre még nincsenek felkészülve, sajnos ezek edzettsége a testépítés során elhanyagolódott. Tipikus testépítő hibába estem, az alsó végtagok, a törzs izmai nem voltak annyira előtérben, mint a felsőtest, abból is főleg a mell, a karok, a felső hát. Szóval deadliftelés közben az alsó hátizmaim nagyon hamar elfáradtak, a technika felborult teljesen, és a deadlift mozdulatom elkezdett átalakulni egy púpos, görnyedt öreg bácsika mozgásához. Gyorsan kijavították a hibámat, de akkor már késő volt. Még azt az edzést végig nyomtam, de közben éreztem, hogy valami nagyon nincs rendjén. Az edzés végén már a nyújtásokat nem tudtam megcsinálni, csak feküdtem a földön, és olyan fejet vágtam, mint aki lehúzott 1 liter citromlevet. Abban a pillanatban már tudtam, hogy pihenő időszak jön, de a legrosszabbat nem is sejtettem: másnap az ágyból alig tudtam felkelni, gyakorlatilag csak a WC-ig mentem ki, meg enni, de ezek mindegyike legalább 10 perces művelet volt. A legapróbb mozdulat végzetes tudott lenni még ágyban fekve is, az sem volt mindegy, hogy a levegőt hogy veszem.
Ez ment két napig (pont Karácsonykor, mondanom sem kell, mennyire voltam padlón lelkileg).
Ekkor már javában jártam a dokihoz is a futás közben érzett panaszaimmal, tudtam, hogy a deadliftes balesetemnek és a futás közben érzett talpzsibbadásos problémának közös lesz a forrása. Reumatológiára küldtek, majd MRI, majd vissza a reumatológiára. A legnagyobb probléma, amit itt elkövettek, hogy a reumatológus nem nézte meg az MRI leletet, csak az összefoglalót olvasta el, amit az MRI-t kielemző orvos írt (aki meg nem tudta, hogy mik a tüneteim, így fogalma sem volt arról, hogy mit kell keresni). Az MRI összefoglalója elég pozitív volt, a gerinc megtartott, jó állapotú, minimális discopathia tapasztalható lumbalis részen. A reumatológus csak annyit mondott: „Jajj, ez egy kis porckopás, adunk magának egy gyógyszert, kenőcsöt, kiírunk gyógytornát, masszázst, meg galván kezelést!”
Így is lett. Életemben először tartottam be pontosan az előírást, rendre beszedtem a gyógyszereket, jártam a kezelésekre. Valamelyest jobban lettem, bár szerintem így utólag csak azért, mert regenerálódott magától a szervezetem valamelyest, nem pedig a kezelések révén. Még a gyógytorna volt az, ami egyedül segített valamennyit talán, de mivel akkor még nem tudták, hogy mi a pontos probléma a gerincemmel, így nem is vagyok biztos abban, hogy azt a gyógytornát kaptam, amire ténylegesen szükségem lett volna.
Február vége felé valamelyest kipihent állapotban visszamentem crossfitre, de a súlyokhoz nem nyúltam, csak hasazást, guggolást saját súllyal, fekvőtámaszt csináltam. Majdnem a Karácsonyihoz hasonló lett a vége. Életem mélypontja elé néztem, hogy ezeket az alap gyakorlatokat sem tudom csinálni. Bevallom őszintén, hosszú évek kihagyása után elbőgtem magam. Egyszerűen nem bírtam megemészteni, hogy 30 éves koromra gyakorlatilag annyira „rokkant” lettem, hogy sportolni sem tudok. Totálisan megsemmisültem lelkileg, nem láttam a kiutat, másra sem tudtam gondolni, csak hogy belőlem már nem lesz soha teljes ember.
A mozgás lételemem, nem akartam abbahagyni, egyszerűen muszáj volt mozognom. Minden olyan sport, ahogy nem kellett hajolnom, még szóba jöhetett. Maradt a futás, és az úszás. Futni csak úgy tudtam, hogy a lábaimat alig emeltem fel a földről, a talaj felett „csúsztattam” pár centivel. De még így is 4-5 km után a zsibbadás miatt meg kellett állnom, mert úgy baktattam előre, mint egy sebzett vad. Kis pihenővel elmúlt a zsibbadás ugyan, de már csak sétálva haladtam tovább. Az úszással nem voltak gondok, leszámítva, hogy eleinte nagyon nem szerettem, később viszont megkedveltem azt is. Úgy látszik minden mozgást meg lehet szeretni, csak türelmesnek kell lenni, amíg a szervezet megszokja azt. Közben április lett, telt az idő, és egyre jobban hiányzott az edzés.
A feltámadás:
Egy jó ismerősömmel, Zsuzsival folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, sajnos neki is vannak gerinc problémái, ő ekkor már előrébb járt ennek kezelésben, mint én, ő ajánlotta a Doctorfit rendelőt. Mivel még ekkor fogalmam sem volt, hogy pontosan mi a problémám forrása, úgy döntöttem, elmegyek Bp-re (vidéki vagyok) kivizsgáltatni magam. MRI leletem már volt, bíztam benne, hogy hamar kapok választ is. Így történt! Amit nálunk a reumatológián hónapok leforgása alatt nem bírtak felfedezni (nem feltétlen a szaktudás, sokkal inkább hanyagság miatt), arra Dr. Erbszt András gyakorlatilag 2-3 perc alatt fényt derített! Ő mondta el, hogy valószínűleg ha ő lett volna az MRI-t kielemző orvos, akkor ő sem veszi észre a problémámat, ha nem tud a tünetekről, de akkor itt az a kérdésem, hogy a reumatológusom miért nem nézte meg a leletet? Hozzá sem nyúlt a CD-hez. Nem írnám le, hogy milyen szavakkal illettem ekkor az itthoni egészségügyet, ezt mindenki fantáziájára bízom.
Doktor úr vázolta az ütemtervet:
Trigger-pont masszázs
Ha 1-es pont nem működne, akkor injekció a gerincbe
Ha 2-es pont nem válna be, akkor műtét.
Mivel kockázat nélküli gerincműtét nincs, az injekció gerincbe meg szintén nem lehet kellemes, így úgy döntöttem, a masszázzsal szeretnék meggyógyulni. Persze szó sincs választási lehetőségről, ha az egyik nem válik be, tovább kell lépni a következőre.

Megkaptam a beutalót Balázsik Anikóhoz a trigger-pont masszázsra, aki mellesleg a Kettlebell Spine csapatát is erősíti. A masszázst a problémám elmesélésével kezdtük, ahol meg is kaptam a fejmosást, ami már kijárt. Ekkor döbbentem rá, hogy tényleg kicsit ész nélkül álltam neki a crossfitnek. Nekem nincs erős törzsem, nem voltam soha se súlyemelő, se birkózó, se semmilyen egyéb sportot nem űztem, ahol az alsó háti és hasfali izmok megerősödhettek volna, ráadásul ülő munkát végzek, ami aztán végképp a legrosszabb, ami a testtel történhet.
A masszázs egy része igen kellemes volt, míg egy másik része letörölte a mosolyt az arcomról. Közben egy nagyon jó érzés fogott el, mintha sok kis hangya kezdett volna mászkálni a testemben, bizsergető érzés volt. Aznap aludtam jól hosszú hónapok kihagyása után először.
További kezelések nem nagyon jöhettek szóba, mivel vidéki vagyok, így Anikó ajánlotta, hogy a masszírozott pontokat SMR hengerrel kezeljem, valamint hogy kezdjek el kettlebellezni. A hozzám legközelebb eső megbízható edző, akit az Anikó is ismert, Győrben van a Watt Fitness-nél, ahol Nyíri László és Szabó Patrícia képzett edzők tudtak segíteni a gyógyulásomban. Patrícia nagyon otthon van ráadásul a gerinccel kapcsolatos problémák kezelésében, így biztos voltam benne, hogy pár jó tipp lesz a tarsolyában a számomra. Sajnos hozzájuk viszont a vizsgaidőszak miatt csak később, június végén sikerült eljutnom.
Viszont a trigger-pont masszázs áldásos hatását szinte azonnal éreztem. Feltűnt, hogy futás közben csökkent a zsibbadás mértéke a jobb talpban, viszont minimálisan a bal combom térdhez közeli külső része is elkezdett zsibbadni. Úgy fest, nem csak a jobb oldallal van gond, hanem a ballal is, azt is jobb lett volna megmasszíroztatni az Anikóval, de úgy voltam vele, megpróbálom az SMR hengerrel helyre rakni ezt az oldalt is.
Mire eljött a júniusi találkozó a Watt Fitness-el, addigra a hengerezéssel kb 20-30%-os javulást sikerült elérnem. Messze voltam még a célomtól, de már láttam a fényt az akkor még igen hosszúnak vélt alagút végén.
Nyíri Laci kettlebell edzései (és valószínűleg a többi oktatóra is el lehet mondani ezt), nem könnyűek, még a tapasztaltabb tanítványok arcáról is lefagy a mosoly. Persze ők nagyobb súllyal is dolgoznak, mint én. Nekem a 16 kg-os kettlebell jutott, és megegyeztünk a Lacival, hogy amíg ő nem ad engedélyt, nem is lépek feljebb. Először, mikor megfogtam a 16-os súlyt, eléggé húzta a karjaimat, de nem tűnt vészesnek, sosem felejtem el, hogy az első gondolatom az volt, „ez az edzés könnyű lesz”. 5 perc kellett, hogy ez az elmélet megboruljon bennem, egyszerűen szánalmas voltam az első edzésen. Körülbelül a gyakorlatok felét tudtam megcsinálni a 16-ossal, alig volt levegőm, a pólómban edzés végére masszívan állt az izzadság, nem maradt száraz folt rajta sehol.
Mire hazaértem, agyonütött a fáradtság, sietve kellett fürdenem. Elalvás előtt az ágyban fekve átgondoltam, hogy mennyire nem volt közöm se az edzésen a többiek teljesítményéhez, óriásinak éreztem a szakadékot. Könnyeimet morzsolgatva aludtam el, de másnap mégis pozitívabb hangulatban ébredtem, viszont harmadnap brutális izomlázam szinte mindenemben, talán a kislábujjamban nem. Második edzésen szintén nagyon rosszul szerepeltem, nem sok életkedvet adott, DE utána elmentem futni egyet, meglepően könnyebbnek éreztem magam valamiért. Úgy lecsavartam a 14 km-t, hogy csak füstölt! Zsibbadás már nem volt a talpamban egyáltalán. Az izmokat még éreztem, hogy nem funkcionálnak rendesen, még nem javult meg a kapcsolat az agyam és köztük. Másnap megint brutális izomláz a lábakban a futás miatt. Nem értettem először, hogy miért, hisz idén annyit futottam már, hisz mást sem lehetett csinálnom, csak futni, meg úszni….. de aztán leesett, hogy miért van ez. Az elromlott idegpályák miatt nem is futottam eddig, csak kocogtam, meg húztam egyik lábam a másik után. Teljesen máshogy kapták a terhelést az izmok most, mint ezelőtt. Sok izomnál a lábamban most éreztem, hogy kezdenek életre kelni, mintha eddig nem is használtam volna őket, fura érzés volt.
Hazaérve gombócot éreztem a torkomban, ismét a könnyeimmel hadakoztam, de ezúttal már nem keserű volt az „izük”, ezek bizony kőkemény örömkönnyek voltak.
Július közepe-vége felé már 23 km-t is futottam, de nem ez volt a maximum, csak a napnyugta és vízhiány miatt kellett abbahagynom, nem is így készültem, hogy ennyit fogok futni, csak valahogy elkapott a hév, és élveztem, hogy életem teljesítményét nyújtom éppen, még iskolás koromban sem voltam képes ilyesmire.
Közben a kettlebell edzéseket sem hanyagoltam, akármennyire is gyengének éreztem magam, az akaratom és kitartásom nem apadt, végre visszajött a pozitív hozzáállásom, újra lett célom.
Egy 14 km-es futó versenyen is részt vettem az ekkorra jelentősen csökkent, 87 kilós testsúlyommal. Egy ismerőssel mentem el, mi kis kezdők a nagy profik között, mindenkin profi futó cuccok voltak, valahogy nem illettünk a tömegbe. Úgy voltam vele, hogy lefutom ezt az egészet, és max soha nem jövök többé még egyszer ilyen versenyre. Úgy hagytam magam mögött a nálam szikárabb, futóbbnak kinéző emberkéket, mintha mesében lettem volna. Megfutottam életem eddigi legjobb 14 km-ét, és olyan helyen végeztem, amiről nem is álmodtam volna. Ekkor pedig még mindig voltak gondok azért a lábammal, még ha nem is vészesek.
Azóta is járok a Watt Fitness-be, és most járok azon a szinten, hogy a 16 kg-os súly már nem kihívás, az elsők között végzek vele a gyakorlatokkal, így muszáj lesz feljebb lépni, amit a mai edzésen (aug. 12.) fogok kérvényezni az edzőmtől.
Jelenleg bő 95%-os gyógyulási szintet értem el ez alatt a röpke 1,5 hónap alatt, olyan gyorsan jöttem helyre napról napra, hogy szinte fel sem bírtam fogni. E sorok írása közben is az örömkönnyeimmel küszködök, hisz pár hónappal ezelőtt még teljesen kilátástalan volt a helyzetem, félig el is temettem magam, most pedig olyan nagyszabású terveim vannak, hogy szeptemberben vagy októberben lefutom a maratont! Igen, nem írtam el, a maratonra készülök 1-2 hónapon belül. Hihetetlen, hogy egy éven belül hozom életem eddigi legrosszabb és legjobb formáját is.
Nem csak a gerincem javult meg 1,5 hónap alatt, a Watt Fitness kemény edzéseinek hála az izmaim tónusosabbak, a mozgásom sokkalta gyorsabb és könnyedebb, nem vagyok már annyira merev, a hasamon már kezdenek kibújni az izmok a zsírpárnák évtizedekben mérhető rabságából. Vicc, hogy 16 év testépítés során alig voltam elégedett azzal, amit a tükörben látok, most pedig 1-2 hete minden este mosoly rajzolódik az arcomra fürdés előtt, amikor látom magam, de mégis azt mondom, hogy a legnagyobb változás az agyamban ment végbe. Úgy fest, elfelejtődnek az olyan fogalmakat, mint pesszimizmus, negativitás, depresszió. A munkában nem vagyok ideges, nem tudnak felhúzni az idióta külföldi kollégák sem, és ez nálunk nagy szó! Meg merem kockáztatni, hogy soha az életben nem fogok még egyszer ennyit változni ennyi idő alatt, mint most az elmúlt 1,5 hónapban, és ezt nagyon köszönöm mindenkinek, akit megemlítettem a cikkben, kivétel az állami orvosok, akikre ha rábíztam volna magam, ki tudja, lehet 1-2 éven belül tényleg tolószékbe kényszerítenek a hanyagságukkal.
Elnézését kérem mindenkinek a hosszúra nyúlt mondandómért, de remélem, hogy legalább tanulságul szolgál mindenki számára, és azt tanácsolom azoknak az embereknek, akiknek az idegcsatornájuk be van szűkülve, hogy azonnal dobjanak el mindent a kezükből, és ragadjanak meg egy kettlebellt! A többiek számára pedig annyi lenne a tanácsom, hogy jól gondolja meg mindenki, hová megy edzeni, mert sajnos sok kókler edző van, aki csak az anyagiak miatt csinálja, és nem szívből-lélekből. Ez persze szinte minden sportágnál így van sajnos.
Köszönöm Dr. Erbszt András, Balázsik Anikó, Szabó Patrícia, Nyíri László, Zsuzsi

Bal lábat a jobb után

A  csatolt fotó egy bájos hölgy dokumentumai közül való, akit “lábfejfájással” küldött hozzám Dr. Erbszt András.

Rövid kitérő a nagyon mulatságos “lábfejfájás” kifejezésre: normál orthopéd körülmények között “láb” (pes) -nak hívjuk a polgári nevén “lábfej”-nek nevezett alkotmányt, amelyen járunk. Reumatológus, neurológus vagy rehabos szakorvos közegben semlegesnek számít, ha “lábfej”-et mondunk, egyébiránt a Nagy Anatómus is megfelelőbbnek találná, ha “láb” és “alsó végtag” megnevezéseket használnánk. El is képzelhetjük, mekkora mosolyt varázsol egy beteg egy orthopéd orvos arcára, ha a panaszainak sorolását így kezdi: “Doktor Úr, fáj az alsó végtagom.” :)

 

 

fotó(1)

Az ábra nem egy jobb agyféltekés rajztanfolyam zsengéje :D Az ábrán lehetetlen nem észrevenni, hogy a bal talpnyomról hiányzik a lábujj. Nem lenne meghökkentő abban az esetben, ha nem lenne jelen teljes fizikai valójában a helyén- mégsincs rajta terhelés. Nagyon komoly asszimetria fedezhető fel a talpak- a test két oldalának terhelése között, amely egyenlőre csak lokálisan jelentkezett, de hosszas gyakorlással rávehető, hogy elvégezze a maga munkáját az ízületeken.

Például a sarokcsontunkon és annak más csontokkal való találkozási felületein. Lehet, hogy még sosem láttad a sarkadat hátulnézetből…melegen ajánlom megszemlélni, akár lefotózni. Két haszna is van: ha az egyik az, hogy ha a szélső  ábrákkal néminemű hasonlóságot véltél felfedezni, üzeneted érkezett,hogy kezdeni kellene valamit a kialakult helyzettel, a másik pedig, hogy eltereli a figyelmet a “kövér vagyok” (nők) és “kicsi a tricepszem” (férfiak) tükörben rejtőző házidémonjának megjelenéséről. Az első említett haszon véleményem szerint azért egy kicsit HASZNOSABB :)

5-8-pronation-normal

Mit lehet tenni? Ezt a “szerelőmunkát” tapaszolással kezdtük, mert  a kicsi ödémás részeket el kellett tüntetni, és stabilizálni az ugrócsontot. Mivel a tapinget én nem belgyógyászati problémákra, hanem (egyszerű vélekedésem és tanulmányaim szerint) mozgásszervi panaszok kísérőkezelésére használom, ebből a fázisból mihamarabb kiléptünk, és tornásztatni kezdtünk, ülve. Egyszer-kétszer még biztosan találkozunk, de tankönyv szerinti javulás mutatkozik, ami nem azt jelzi, hogy zseni vagyok, hanem azt, hogy a probléma tipikus és bejáratott útvonalon rendezhető.

Ennek a rövid írásnak pontosan ezért van helye itt az oldalunkon: A PROBLÉMA TIPIKUS. Nézd csak meg a cipőid talpát ! Ritka, hogy egyik-másik oldala egyenletesen kopik :) Ha erre az asszimetrikus súlyelosztásra még komplex mozgással intenzív súlyzós edzésbe kezdesz, elsősorban csak annyit tudok mondani, hogy “ujjujjjj”…

Ilyen megfontolásból végzünk rengeteg láb”fej”tornát szinte minden bemelegítésnél, és ezért van az, hogy minden frissen érkezővel az első dolgunk a mobilitás, koordináció helyreállítása.

Apa erős

Boldog fotó :) Apát gerincsérvvel műtötték, járt gyógytornára,utána meg ilyen vasgolyókkal kezdett el “tornászni”. Aztán nem is panaszkodik sosem, sokat nevet. APA ERŐS. NAGYON.

Én olyan büszke vagyok Rád Szabi,hogy nem hiszed el…

 

 

szabi

Köszönjük a kedves társaságot

Mihálffy Évi, velemegynaponszületett nagyon cuki kolléganőm “menesztette” hozzám Zoltánt, aki egy ideig itthon, Magyarországon tartózkodott. Elhívtam, jöjjön be a Zsiványokhoz edzeni, amíg itthon van- így lett edzőtársunk. Mosolygós, nagyon erős és érdekes embert szerettünk meg személyében- helyből megbocsájtotta minden csoport,hogy még egy egészen kicsike gerincsérvet se tud felmutatni :)

Ma edzettünk utoljára, utazik ismét dolgozni, foglalkozását tekintve ugyanis állatorvos, egzotikus állatokra szakosodott Doktorbácsi.

Nagyon köszönjük az együtt töltött időt, a jó energiát, remélem, a mai kellemes, igazi nehézsúlyos edzés és a 60 kilós emléke elkísér Téged- szeretettel gondolunk Rád. :)

Zoltánka

 

A Zsivány Vasember

Gratulálunk, és nagyon örülünk, hétfői Már Nem Annyira Kezdő csoportunk kedves tagja, Szabi a Balatonman Füreden remekelt. Nem tűnik fáradtnak- elmondása szerint nem edzett rá pl. a futásra semmitse. Mondhatnám: HÖJJ :) és mondom is! :)

szabi

Sportorvosi Kongresszus 2014

osk

2013. május 29-én (is) készült egy fotó a régi Esti Pesti Bell csoportról, ez volt az a nap, mikor Tolnai János eljött és megnézett egy kettlebell-edzést. ( az egyetlen személy a képen, akinek a feje nem antigravitációs manővert hajt végre)

2013majus29

 

 

Mintha a Sors tudna számolni: pontosan egy évvel később ott ültünk a Testnevelési Egyetem előadótermében, mindannyian kis csapatként,Jánossal együtt, és Takács Kata örök kolléganőmet követően, illetve Erbszt Főorvos Úr előtt Róla tartottam egy esetismertető előadást. Az alábbi fotón kénytelen minden kedves Olvasó elhinni,hogy szerepelek, egészen kicsi pontként, majdnem felértem a mikrofont is….. :)

kiskep

 

A Csapat: Rőth Éva, Simó Magdolna, Dr.Bognár Judit, Takács Kata, Kéri Hanga és dr. Erbszt András (meg persze Tolnai János és én magam) nagyon jó hangulatban, majdnem csendesen szurkolt mindhárom előadónak, és  a Kata által megnyitott kis hármas előadássorozat egyszerűen remek lett.

Részemről érdekes érzés volt, hogy az,akiről beszélek, végighallgatta saját magát, illetve az is, aki műtötte, az is,aki elkezdte a gyógytornáját, az is,aki az időpontjait rendezgette- nem lehetett nem észrevenni,hogy a hangulat a legkevésbé sem hideg-objektív, de ez így volt helyes. Nagy örömömre pécsi kérdést is kaptam az előadás utáni egészen rövid, rendelkezésre álló időben dr. Büki Andrástól. Apróság, de figyelemreméltó észrevétel volt a Spine programmal kapcsolatban, az, hogy az hagyján,hogy az én tudomásom szerint nincs, nem ismerünk más olyan célprogramot, amely a test biomechanikai egyensúlyának TARTÓS  helyreállítását célozná meg gerincbetegek számára. Ez jó,pozitív és biztató megerősítésként érkezett. Külön örültem,hogy senkit nem vitt el a mentő a kettlebell és a 60 kg deadliftek, 32 kg swingek fotódokumentációjának láttán, és a a bólogatások, visszajelzések alapján megnyugtató volt érzékelni, hogy az IASP, Fascia Kongresszus és hasonló társaságok nem is olyan kínainak számító dolgok itthon.

Az előadás vázlatát feltettem ide, végig lehet lapozni- magyar hangjával nem szolgálhatok, de nem is baj talán :) Kíváncsiak az alábbi  “janos” formátumú titkos kódra klikkelve nyerhetnek betekintést:

janos

A kongresszusról dr. Erbszt András beszámolója ITT olvasható.